TCM Need for Speed Site
Látogatók
Indulás: 2004-10-14
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hamu
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Szereplők
Neville
Neville: Neville elsőként csatlakozó csapattagunk, Blocker szerepkörben mozog. Különösebb jelentősége a történet szempontjából nincs, autóját az első döntésünk határozza meg, amilyen kategóriát választottunk az első három autó közül olyan kategóriájú verdával fog ő is nyomulni.


 
Sal Mustalla: Sal-t Nikki mutatja be nekünk miután kicsit tevékenykedtünk a területfoglalást illetően. Scout besorulású egyén, másik kellemes tulajdonsága, hogy lehetővé válik az első adag alkatrész Autosculptolása. Autóját Neville-hez hasonlóan a mi döntésünk határozza meg. A történéseket ő sem nagyon befolyásolja.

 
Nikki: Volt barátnőnk a múltbéli akcióink miatt most Darius-szal szimpatizál, persze megérkezésünk után már nem sokáig. A karrier mód végigjátszása közben többször is találkozunk majd vele, és végül mikor majd jól fény derül az igazságra mellénk szegődik. Nikki Drafterként adja nekünk a szélárnyékot, illetve 50%-al növeli a nitró és a speedbreaker kapacitását. Autója egy Ford GT, Darius közeli design-al.
 
Cross: A mostanság gangsta kinézetet öltött Cross bácsit rövid úton eltávolították a Rockport-i rendőrség csapatából, mivel a Most Wanted-ben véghezvitt utolsó nagy üldözés végén hagyott minket meglógni. Most fejvadászként tevékenykedik, elsődlegesen természetesen hősünket akarja jól elkapni és beváltani finom 150.000 ropira. Autója a megszokott Corvette, néha ha kicsit több figyelmet szedtünk össze feltűnik az üldözések közben. A sztorit egy bizonyos szintig teljesítve kiderül, hogy ő is erősen korrumpálható, de ez bizonyos helyzetekben nem is rossz dolog.

 
Darius: Egykori (valószínűsíthetően) cimboránk, pár éve egy verseny elejéig kölcsönadta Toyota Supra-ját versenytudásunk bemutatása érdekében. Ezután persze átvágta a fejünket a palánkon (nem is kicsit), minket feltűntetve a rosszfiú szerepében aki meglógott a pénzzel. A letta természetesen nála volt, mi pedig visszaérkezésünkkor élvezhetjük Palmont city vendégszeretetét. Autója egy Audi Le Mans Quattro, csapata a Stacked Deck aminek Nikki is tagja volt mielőtt hozzánk visszajött.



 
Kenji: A Bushido csapat vezetője, egyik főellenségünk a játékban. A tuner kategóriát képviseli Mazda RX-7 kódnevű gépjárművével. Ő is részt vett azon a bizonyos versenyen mikor meglógtunk a "pénzzel", emiatt neméppen barátilag fogad ha betesszük az abroncsunkat a területére.






 
Yumi: Kenji volt csapattagja a Bushido-ban,  az említett személy legyőzése után csatlakozik csapatunkhoz. Besorolása Scout, autói mindíg a tuner kategóriából kerülnek ki. A történethez annyit tesz hozzá, hogy azon a bizonyos estén egy tűzlétráról látta amint a rendőrök direkt futni hagyják autónkat.




 
Angie: A 21st Street Crew nevű izomautó-klán vezére. Szintén a pár éve történt verseny miatt orrol ránk, és próbál minket elkergetni Kempton területéről '69-es Dodge Charger R/T-jével, közben idegesítően röhög, nagyon.







 
Samson: Angie lealázása után válik elérhetővé a második Blocker tagunk. Ő is az izomautókkal favorizál, mellesleg még a rendőri figyelmet is csökkenti ha velünk van. Történeti szál: Samson látta amint egy rendőr hagy minket elszökni a razziáról a hamis pénzestáskával.





 
Wolf: A TFK vezetője az enyhén sznob Wolf. Autója egy Aston Martin DB9 amivel Fortuna önjelölt védelmezőjeként autókázik. Az Exotic kategóriát képviseli, és persze ő is szeretné átrendezni arcszerkezetünket a pénzes-táskás-szerintem verseny miatt.





 
Colin: Colin a TFK tagjaként tevékenykedett mielőtt Wolfot legyűrtük és hozzánk csatlakozott. Besorolása Drafter, Exotic autókkal próbál érvényesülni a versenyzés világában. Sztori: Colin látta mint egy fickó Nikki-t fellökve kicseréli a pénzestatyót egy másikra.


 

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.